Renée Zellweger egyik leghíresebb szerepe a Bridget Jones volt, ehhez az alakításhoz kétszer is meg kellett híznia. A Bridget Jones babát vár című részhez Renée Zellweger viszont már nem volt hajlandó extra erőfeszítéseket tenni a kinézetét illetően, ezért az alkotók úgy írták meg a történetet, hogy a karakter lefogyott.
“Pánikrohamot kaptam, ráadásul az összes szakember azt mondta, hogy a hirtelen hízás hosszú távon nagyon rosszat tesz nekem. Azt mondták, ezt azonnal be kell fejezni, különben meghalok” - mesélte később a lapoknak.
A Bridget Jones naplója 2001-ben bemutatott brit–amerikai–francia romantikus filmvígjáték, amelyet Helen Fielding azonos című regénye alapján Sharon Maguire rendezett, két folytatása volt eddig.
Az első film kasszasiker volt, és a kritikusok dicsérték. A második film vegyes kritikai fogadtatásban részesült, de kereskedelmi szempontból sikeres volt. A harmadikat a kritikusok és a nézők is szerették, a negyedik filmről pedig 2022 óta érkeznek hírek.
Renée Zellweger 2004-ben elnyerte az legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat a Hideghegy című filmben nyújtott alakításáért.