Orbán Viktor és Szoboszlai Dominik is megszólalt a Fradi-Paks kupadöntőről
Bognár György csapata története legnagyobb sikerét aratta a Puskás Arénában.
Bognár György csapata története legnagyobb sikerét aratta a Puskás Arénában.
Szinte az összes jegy elfogyott már a Puskás Arénában sorra kerülő mérkőzésre.
Már mindenki a szerdai kupadöntőre készül.
A Paks elleni Magyar Kupa-döntőt is megnyerné a Ferencváros.
Tímár Krisztián és Dejan Sztankovics is bizakodó az elődöntő előtt.
A korábbi magyar válogatott támadó klasszisa döntött a Paks-Kisvárda-összecsapáson.
A hajrára már nem maradtak izgalmak, a trófea mellett a sorozat győztese hárommillió forinttal is gazdagabb lett.
Már a "kisdöntőre" mintegy kétezer szurkoló gyűlt össze.
A Diósgyőr elleni sikerből csapatkapitányként vette ki a részét.
Az eltiltott Dejan Sztankovics nélkül játszott a Fradi.
A Gera Zoltán által vezetett Vasas a 89. percben még továbbjutásra állt a negyeddöntőben.
Vladimir Radenkovics és Dejan Stankovics nemrég még együtt dolgozott, most ellenfélként néznek szembe egymással.
A Vasas Akadémia a vártnál talán jobban megnehezítette a soproniak dolgát, míg a DVTK viszonylag simán nyerte a rangadót.
Csütörtök délután a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében az NB II-ben listavezető Nyíregyháza 5-1-re nyert a harmadosztályú Szentlőrinc otthonában.
A magyar válogatott legendás játékosa azt hitte, az első gól megszerzése után könnyen meglesz a továbbjutás.
Szrdjan Blagojevics a szövetségnek címzett szavakkal leginkább csak saját magát nevettette ki.
Negyedosztályú csapat ellen játszott a Vasas a Magyar Kupában.
Az új tréner már korábban is irányította a klubot.
Márciusban rendezik majd a meccseket.
A címvédő kézicsapatban Linn Blohm megszerezte 350. gólját.