Vágólapra másolva!
A Serie A 29. fordulójában az éllovas Inter 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a címvédő Napoli ellen. Az Atalanta-Fiorentina mérkőzést elhalasztották, mert a vendégek általános igazgatója, Joe Barone néhány órával a kezdés előtt szívrohamot kapott.

Simone Inzaghi csapata szerzett vezetést Matteo Darmian megpattanó lövésével, ám a címvédő a 81. percben egyenlíteni tudott, így 1-1-es döntetlennel ért véget a forduló rangadója. Az AS Roma hazai pályán 1-0-ra nyert a Sassuolo ellen, a fővárosi csapat továbbra is remek formát mutat Daniele De Rossi irányításával. Szintén győzött a második helyen álló Milan, Stefano Pioli együttese Veronában gyűjtötte be a három pontot egy 3-1-es sikerrel.

Inter, Napoli
Nem bírt egymással az Inter és a Napoli
Fotó: AFP (Photo by Isabella BONOTTO / AFP)

Az Atalanta-Fiorentina találkozót elhalasztották, mert a vendégek sportigazgatója, Joe Barone néhány órával a meccs kezdete előtt rosszul lett

a bergamói csapatszállodában, és mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani. Sajtóértesülések szerint a szakember szívrohamot kapott.


Serie A, 29. forduló:
Internazionale-SSC Napoli 1-1 (1-0)
Juventus-Genoa 0-0
Hellas Verona-AC Milan 1-3 (0-1)
AS Roma-Sassuolo 1-0 (0-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 38 29 2 7 89-22 67 94
GY
V
GY
D
D
2.
AC Milan 39 22 8 9 78-53 25 75
D
D
GY
V
D
3.
Juventus 38 19 5 14 54-31 23 71
D
D
D
D
GY
4.
Atalanta 37 21 10 6 70-39 31 69
GY
GY
GY
GY
GY
5.
Bologna 38 18 6 14 54-32 22 68
D
D
GY
D
V
6.
AS Roma 38 18 11 9 65-46 19 63
D
D
V
GY
V
7.
Lazio 38 18 13 7 49-39 10 61
GY
D
GY
D
D
8.
ACF Fiorentina 37 16 12 9 58-44 14 57
GY
V
GY
D
GY
9.
Torino 38 13 11 14 36-36 0 53
V
D
GY
GY
V
10.
SSC Napoli 38 13 11 14 55-48 7 53
D
D
V
D
D
Teljes lista

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.