Vágólapra másolva!
Mindössze 26 éves korában meghalt az olasz autóversenyzőnő, Valentina Renso.

Az olasz Corriere del Veneto beszámolója szerint a fiatal versenyzőnő május 11-én este éppen pizzáért indult két barátjával, amikor a BMW típusú autója Padova és Cervarese között lesodródott egy egyenes útszakaszról, és felborult. A mentők azonnal a helyszínre siettek, de Valentinát és két barátját a tűzoltóknak kellett kivágniuk az összeroncsolódott járműből. A közösségi médiában rendkívül népszerű pilótanő lába több helyen is eltörött, súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ahol azonban három nappal később meghalt. Az olasz lapok információi szerint a 26 éves sportoló halálának okát a nagyfokú vérveszteség okozta.

valentina renso
Tragikusan fiatalon meghalt az olasz autóversenyzőnő, Valentina Renso
Fotó: Instagram/rensovalentina

Az utolsó közös este

A veronai lány egyik barátja, a szintén autóversenyző Demis Quagliato megtörten nyilatkozott a fiatal lány elvesztéséről.

"Pizzázni indultunk, ahogyan azt rendszeresen is tettük. Egy részen különváltunk, úgy volt, hogy ő két másik barátunkkal megy el a pizzákért, én pedig később csatlakozom hozzájuk. Már soha többé nem láthatom” – mondta Quagliato, aki elárulta azt is, hogy a fiatal lány célja az volt, hogy egy nap női csapatot hozzon létre.

Fiatal kora ellenére Rensónak rengeteg rajongója volt a közösségi médiában, az Instagramon 19 ezren követték.