Halálosan megfenyegették Fico párttársát

Vágólapra másolva!
A szlovák rendőrség őrizetbe vett egy gyanúsítottat, aki megfenyegette Richard Glückot, a Smer-SD párt parlamenti képviselőjét.
Vágólapra másolva!

A szlovák rendőrség őrizetbe vett egy gyanúsítottat, aki megfenyegette Richard Glückot, a Smer-SD párt parlamenti képviselőjét – olvasható a noviny.sk portálon. A lap szerint a gyanúsítottat a pozsonyi Ružinov kerületben tartóztatták le szerda délután. 

Egy szemtanú elmondta, hogy körülbelül 10 rendőr érkezett a lakóházhoz, ahonnan bilincsben vitték ki a férfit. 

Beültették egy rendőrautóba, és elhajtottak a háztól. Az egész művelet gyors volt és körülbelül 10 percig tartott - írja a Mandiner. Matúš Šutaj Estok belügyminiszter szerint a rendőrség jelenleg 32 gyanúsítottat ellenőriz, akik a közösségi médiában támogatták a szerdai támadást. 

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség minden esetben eljár, mindezeket az embereket őrizetbe vesszük, beidézzük, és szembesítjük őket az igazságszolgáltatással és a törvénnyel

– hangsúlyozta.

A Robert Fico miniszterelnök elleni merénylettel kapcsolatos élő közvetítésünk ide kattintva érhető el. Ahogy az Origo is beszámolt róla, kiderült, hogy milyen súlyosak Robert Fico sérülései. Testőrök, titkosszolgálatok, felderítő egységek hibája, vagy épp a golyóálló mellény hiánya – több találgatás is napvilágot látott már, mi vezetett a tragédiához.