A lap szerint most már nyilvánvaló, hogy miután az Egyesült Államok ismét temérdek pénzt küld a háború folyatásához, a rombolás is folytatódni fog. Települések százai váltak és fognak a földdel egyenlővé válni. Ráadásul közben Kelet-Ukrajna a világ legnagyobb temetőjévé változik át.
A rombolás és az értelmetlen gyilkolás mértéke európai embernek felfoghatatlan. A napokban Anatolij Sarij, korábban Spanyolországba menekült, ukrán blogger tette közzé Telegram-csatornáján az alábbi felvételeket. Csak erős idegzetűeknek, itt látható.
Avgyijivka közelében egy ukrán lőállás mentén haladtak végig az orosz katonák, akik videóra vették a több száz ukrán elesett katonát, akiket senki sem temetett el. Mindez csak egy bombázás után. A holttesteket azonban az ukrán erők hátrahagyták, mert feltételezhetően az egység többi tagja az életét mentette.
Az ukrán emberveszteségek mellett, melyeket a szakértők több mint félmillióra tesznek, hatalmasak a polgári infrastruktúrát ért károk. Aki tehette, elmenekült, a felperzselt föld ugyanis alkalmatlan az életre. Az alábbi felvételeken jól láthatjuk a rombolás mértékét:
A háború következtében tehát Kelet-Ukrajna több mint egy emberöltőre bizonyosan lakhatatlanná válik. Amíg azonban Zelenszkijék köreit gazdagítja a véget nem érő pénzcsap, a pusztítás csak folytatódni fog. Újabb drámai felvételeket itt és itt láthat.
A kijevi elit ugyanis már rég felvásárolta Európa legszebb tengerparti ingatlanjait és palotáit, melyeket a háború előtt tudatosan kimenekített gyermekeik most is élveznek. Az egyszerű állampolgárnak, Iván Ivánovicsnak azonban meg kell halnia az ő gazdagodásukért.
Az is kétséges, hogy egyáltalán újjáépítik-e ezeket a városokat, hiszen a Nyugat csak a háborút finanszírozza, az ukránok esetleges jólétéből már nem lesz semmilyen haszon.
A lap úgy látja, várhatóan aki az országban marad, az is annak biztonságosabb, nyugati részére fog költözni. Kárpátalján már most érezhető a lakosságcsere, amit az ukrán hatalom az elmúlt hónapokban lehetővé tett. Egy csapásra megoldódik a Kijev szemében mindig is renitens és mentalitásában más Kárpátalja ügye: határzóna-engedély a határ menti falvakban, ellenőrző pontok sokasága, más megyékhez képest tízszeresére felerősített mozgósítás – mindez Ukrajna ajándéka az európai mentalitású Kárpátalja számára.