Döbbenetes dolog történt: négy birkát írattak be egy franciaországi iskolába - videó

Vágólapra másolva!
A tanulóhiány miatt veszélybe került egy osztály egy franciaországi iskolában. Hogy ne szüntessék be az oktatást, abszurd módon négy birkát írattak be az intézménybe. Így érték el a minimumlétszámot.
Vágólapra másolva!

A helyzet orvoslására a szülők egy rendkívül kreatív megoldással álltak elő: négy birkát írattak be az iskolába - írja a La Parisien.

Az állatok még a kereszt– és vezetéknevet, valamint születési dátumot is kaptak, amely alapján történt a beíratás, hogy elérjék a törvényes minimumlétszámot.

A francia oktatási minisztérium szerint a két iskola összevonásából létrejött öt osztály számára 98 tanuló szükséges a következő tanév biztosításához. Amennyiben nem teljesül a létszám, az az öt osztály egyikének bezárásához vezetett volna. Sem a polgármester, sem a szülők nem értettek egyet a rendelettel, kezdetben tiltakoztak, ám ez semmilyen hatást nem váltott ki. 

Ezért úgy döntöttek, hogy egy abszurd válasszal reagálnak a döntést illetően. Így a 2024–2025-ös tanévre négy birkát írattak be az iskolába, ezzel elérték a 98 főt. A kezdeményezés szervezői még nevet is adtak a juhoknak: Marguerite Duprés, Valériane Deschamps, Phil Tondus és John Deere - számolt be a 20 Minutes.

Az állatokat az iskolaudvarra vezették, és egy táblát is kitettek, amelyen az állt, hogy „Üdvözöljük négy új tagunkat”.

Hogy a szülők éppen bárányokat választottak ki a létszám növeléséhez, nem volt véletlen. 

A mi gyerekeink nem birkák, akiket meg kell számolni 

– magyarázta a szülői bizottság elnöke - írja a Maszol.