Megkezdődött az erdőtűz-szezon Ausztráliában

Vágólapra másolva!
Mintegy harminc helyen égett a növényzet még hétfőn is Ausztrália déli részén a hétvégén keletkezett félszáz tűzfészek közül, de a tűzoltóknak egyre inkább sikerült ellenőrzésük alá vonniuk a lángokat.
Vágólapra másolva!

Szakemberek nagyrészt gyújtogatókat tartanak felelősnek az idén szokatlanul korán fellobbant erdőtüzek keletkezéséért. A tüzek máskor jellemzően decembertől februárig - a déli félteke nyári hónapjaiban - alakulnak ki a kontinensnyi országban.

Sydney közvetlen közelében összesen hat házat pusztított el a tűz, a nagyvárostól valamivel távolabb pedig négy településről több száz családot kellett biztonságba helyezni. Új-Dél-Wales szövetségi államban 130 ezer háztartás maradt áram nélkül. A lángok terjedését a száz kilométeres óránkénti sebességet is meghaladó erejű szél is segítette.

Egy tűzoltósági szóvivő szerint "nemzedékek óta" nem volt olyan szárazság Ausztráliában, mint az idén augusztusban, így attól tartanak, hogy az idei nyáron a szokásosnál jóval több lesz a tűzeset.