A kisfiú az egyik csepeli panelház ötödik emeletéről, az egyik ablakon keresztül esett ki. Egy bokorra esett, így élhette túl a több mint 10 méteres zuhanást, de így is életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
A TV2 hírműsora, a Tények információi szerint most hazaengedték a hároméves kisfiút a kórházból. A fiút egy gyalogos találta meg az utcán súlyos sérülésekkel. Többek között sérült a lépe és több bordája is eltört. Az anya elmondta a Tényeknek, hogy szerinte Isteni csoda, hogy a fia túlélte a zuhanást. A gyerek a bukóra nyitott ablakot nyithatta ki teljesen, majd leesett, amíg az anyja zuhanyzott.
Három bordája eltört, lett egy minimális agyrázkódása az eséstől, a lépe elkezdett szivárogni, a lapockája és a tüdeje is megzúzódott
– mondta az anya a Tényeknek. Hozzátette, hogy a 3 éves fiú gyorsan gyógyul.
Először azt hitték, hogy a fiú elbújt, ezért keresni kezdték. Sokkot kaptak, amikor észrevették, hogy mi történt valójában.
„Azt mondták nekem, hogy minden rendben van vele. Már csak a háziorvoshoz kell néha majd elmennünk, hogy a tüdejét meghallgassa” – mondta a nő, aki azóta sokkal jobban figyel a gyerekére. A rendőrség eljárást indított az ügyben.
Az Origo korábban megírta, hogy egy másfél éves gyerek esett ki egy budapesti lakás ablakán. A gyerek a kanapén keresztül tudott felmászni az ablakpárkányra, majd onnan a nyitott ablakon kizuhant az utcára. Az anya azért nem figyelt a kisgyerekre, mert a másik gyerekének adott inni a konyhában. A gyereket súlyos sérülésekkel vitték kórházba, a gyors és szakszerű orvosi segítség mentette meg az életét.
Áprilisban, az egyik kolozsvári iskola emeletéről zuhant le egy 16 éves diáklány. Amikor a mentők a helyszínre értek, a lány eszméleténél volt, de súlyosak voltak a sérülései ezért bevitték a kórházba.
Januárban a gyulafehérvári katona gimnázium emeletéről zuhant le egy 15 éves fiú. A diáktársai megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel, a helyszínen belehalt a sérüléseibe.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelki elsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!